Zságot András: Írások Liguriáról

Jó sok mű olvasható itt Liguriáról

Zságot András

 

Liguriában jókedvvel

 

            Liguriáról eddig szóltam így és úgy, most egy olyan liguriai útról fogok emlékezni, ahol végig jókedvünk volt, ez is ritka, sőt egyetlenegyszer fordult elő, erről írok most.

            Nevetve érkeztünk hát Liguriába. Nem is tudom, hányadik utunk volt ez.

            - Hahó, hóhahó – így szálltam le Liguriában a vonatról, de a barátnőm is hasonlóan.

- Hóha, hóha – vidámkodott a barátnőm.

- Hahó, hahó – válaszoltam.

            Kacagtunk.

            Tudtuk, hogy ez lesz az egyetlen felhőtlen liguriai utunk.

            Hahó. Hóha. Átragadt-e a ligurokra a jókedvünk, nem tudom. Bár ők ritkán szomorúak, tenger, gazdagság.

            Hóha. Lóra.

            Lovagoltunk, aztán bevásároltunk, de ügyeltünk rá, hogy mindig vidámak legyünk. Hohó! Mit tesznek az igazán vidámak Liguriában?

            Hahó.

            Hova menjünk, hogy lássák a vidámságunkat? Irány a kocsma, a presszó, a vendéglő, fordítsuk fel Liguriát! Elejéétől a végéig móka, a végétől az elejéig kacagás. Aki szereti az anyukáját, az tud végtelenül felszabadult lenni. Nem vagyok rab, hejhó, a bánatot felejtsük el!  Felkiáltójelek a boldogság jelei.

            Szeretek, mindenkit szeretek, gyertek ligurok, meséljétek el legéletrevalóbb regéiteket. Ma örülök, ma alig élek. Hej! Nem tudom már, ki jósolta, hogy boldog leszek. De hogy épp Liguriában. A legeldugottabb kancsó is kilikad. De félre bú, nincs is bú, a legeldugottabb kancsót nem tudom, hova rejtették.

            Mennyi szeretet, mennyi boldogság. Amennyi szeretet, annyi boldogság.

            Most jó? Hazudnom kell Liguriában jókedvvel. Ritka a boldogság, mert minden nem lehet győzedelmes.

            - Hóha – kiáltottunk barátnőmmel.

            Legyen béke, jöjjön el a mennyország. Itt van Liguriában Jézus Krisztus. Nehéz erre gondolni. Nem is hittem, hogy a boldogság ilyen lassú.

            Nem hazudok, lassú és körülményes a boldogság Liguriában.

            Hahó. Erőltetett boldogság, mint a csók, ha kényszeres.

            Pedig teli tüdőnkből kacagtunk Liguriában, őszintén. S velünk kacagott a táj. Bármi szabad, minden zöld, de csak Liguriában, de csak nekünk. Ezért érkeztünk Liguriába.

            Boldog, aki erényes. Eszerint mi csak Liguriában tudunk erényesnek lenni, otthon boldogtalanok.

            Az emberek utaznak, mi is, Liguriába minden nyáron.

            De ez a nyarunk volt a legszebb. Feledhetetlen. Mindig megpróbáltuk, de csak ekkor nem trappoltak az árnyékok Liguria utcáján, egyszer se.

            Milyen szép volt.

            Oh, oh, hahó. Nem volt nagy csoda, csak boldogság. Ahova mentünk, aranyak hevertek a földön, ezüstöket dobáltak a lányok. Itthon mindig eszembe jut valami, ami Liguriában sohasem. Nem horgasztom ott le a fejemet. Ritkán igen, egyszer soha. Egyszer soha, ez a lényeg.

            Meséljek a liguriai nyaramról? A legszebbről? Tudni kell, hogy én a barátnőm nélkül nem tudok élni.

            Ő végig velem volt a legszebb liguriai nyaramon, a legszebb nyaramon, üde volt mindig, mint reggel a harmat. Hej.

            Most eszembe jut, milyen nehezen találtam rá. De amikor először mentünk Liguriába, már az ölemben ülve utazott a vonaton. Hopp. Hopp.

            Együtt fedeztük fel Liguriát, együtt láttuk először a sárga ligur napot. De nem az első liguriai utunk volt a legszebb. Az első utunkon ugyanis ellopták barátnőm cipőjét. Nem akármilyen cipő volt, már-már varázscipő. Hóha.

            Mi nem varázslatos Liguriában? Még a könnyek is, azokból is hullott egy pár első liguriai utunkon. Mert eszünkbe jutott a boldogtalanság. Happ.

            De akkor, a másik liguriai utunkon, a boldogon, akkor nem sírtunk, akkor nem sírt senki. Van harmónia vagy nincs harmónia? Nem sírtunk vagy sírtunk, ez a kérdés. S még egy, de közben a percek telnek, s ami igaz volt, már nem igaz, ami szép volt, az ronda, s a ronda is gyönyörűvé változik. Gyorsan kell tehát írni, ez a tanulság. Kérdés, hogy ki tudjuk-e javítani azt, ami már nem igaz, ami már rég érvényét vesztette, amit már nem tanítanak, ami zavaros.

            Úgy ki tudjuk javítani, hogy visszamegyünk és áthúzzuk, de elegánsabb, ha nem megyünk vissza.

            A jelenben kell orvosolni a múltat. Ajvé.

            De elkalandoztam!

            Éljen, éljen a boldog liguriai utunk! Káhhh. Nem kell azért kifacsarni a szavakat.

            Felrémlenek a liguriai álmaim. Beh szépek voltak, mert nyugodtan aludtunk.

            Ha azt mondom, a boldog liguriai utunkról mindig úgy emlékezünk a barátnőmmel, hogy az volt az, tudod, amikor minden sikerült, amikor mindig nyertünk, tehát egyetlen szóval szoktuk felidézni boldog liguriai utunkat, ha azt mondom, talán elhiszik. Egyetlen szóval vagy kettővel.

            Egy szó hetekről.

            Lottó a liguriai nyárban. Mi nem lottóztunk a legszebb liguriai nyarunkon. Kihúzták az öt számot. De valahonnan megtudtuk, azt az öt számot újra ki fogják húzni. Mi nem hittük és nem játszottunk.

            S újra kihúzták, és mi nem nyertünk, mert nem játszottunk.

            De meghallottuk, hogy harmadszor is kihúzzák ugyanazokat a számokat. Harmadszorra már játszottunk. S gazdagok lettünk, szórtuk a pénzt.

            Boldog, boldog Liguria. S mi a legboldogabbak azon a nyáron. Ha beiratkoztunk volna a filozófia szakra, azt is elvégeztük volna. Ha beiratkoztunk volna az orvosira, azt is elvégeztük volna. Olaszul.

            Az egy szó néha két szó. De csak itt Liguriában. Itt is vagyok, ott is vagyok, itt is írok, ott is írok. Itt is vagyok, ott is vagyok, jaj de jó, hogy itt írhatok, jaj de jó, hogy ott írhatok.

            Hajrá!

            Hajrá, hajrá!

            Miért voltunk boldogok akkor, azon a nyáron?

            Mert nyertünk a lottón és boldog volt körülöttünk az egész Liguria. Honvágy? Otthon éreztük magunkat Liguriában. A ligurokat magyarra tanítottuk. Aki egy nap ezer oldalt elolvas mondjuk Kanttól, az olyan boldog lesz, mint én voltam a barátnőmmel azon a legendás nyáron, Liguriában. Szeretném, ha akkor is olvasnák liguriai boldogságomat, ha már nem leszek. Hónapokig boldognak lenni csak Liguriában lehet. S mi voltunk. De más ne higgye, hogy Liguriában minden magyar boldog. Bár lehet. Huj.

            Huj, huj.

            Elárulom a receptet, akkor minden ember, mindenhol boldog volt. A szeretteink. A szeretteinket nem mindig szeretjük. De ők mindig szeretnek, ezért vagyunk Liguriában boldogok. Nem emlékszem liguriai esőre.

            Még egy epizód felejthetetlen liguriai nyarunkból, a boldogból.

            A barátnőm szülei és az én szüleim is eljöttek Liguriába. Négyen voltak ugye. (A rosszból lehet jó, a jóból nem lehet rossz.) Négyen voltak, a barátnőm szülei plusz az én szüleim. Nincs válás, rendes, példás családok, ennek ellenére nem ismerem a szív titkait.

            Mindent elfelejtettünk, olyan boldogok voltunk, a szüleink csak egy napra jöttek. Kipróbáltak mindent. Szamaragoltak, elmentek egy liguriai szőlészetbe, szóval végre jól érezték magukat.

            S mielőtt elbúcsúztak volna, ők is lottóztak egyet, már a mi lottózásunk után, nyertek ők is, igaz, nem annyit, mint mi.

            Aztán elment Liguriából a két házaspár, de jól érezték magukat, mondom, amíg ott voltak. S mi emiatt is boldogok voltunk, minden miatt felfelé ívelődött a szájunk.

            Utolsó mese? Vagy már eleget beszéltem? De be akarom bizonyítani, esetek garmadájával, hogy ez tényleg a legvidámabb nyarunk volt. Bár már rég abba kellett volna hagynom.

            Részint, mert elég hosszú, részint, mert mindent megírtam, részint már elég régen megígértem. Megígértem, hogy nem játszom az idegeikkel.

            De még egy eset belefér.

            Hajrá.

            De szép volt. De szép az élet.

            Szóval, utoljára az emlékezetes liguriai tartózkodásunkkor kitöltöttünk még egy pszichológiai tesztet.

            Piros és sárga betűk, téglalapok, fel kellett ismerni, gyorsan kellett mondani. Na ezen nevettünk a legnagyobbakat. Hahaha.

            Miért nem boldogok a szaharai éhezők? Miért éheznek? De erről nem szabad. Csak Liguriáról. Majd a szaharaiak is megboldogodnak.

            Repülj ligur hajóm, tovább az ismeretlenbe, tovább, új fejezetek felé, ezt a fejezetet szépen leírtuk, a csak boldogságot. Itt voltak a szüleink is, csók és szerelem Liguriában, csak nehogy valaki megirigyelje, a tökéletességünket Liguriában.

            A mai napig tanakodom, miért nem maradtunk életünk végéig. A mai napig azon tanakodom, ha ott maradtunk volna akkor életünk végéig Liguriában, vajon soha nem jött volna a boldogtalanság, vajon akkor a világ egészére csápjaival kiterjedt volna-e az örök öröm? Biztosan, biztosan.

            Havaj, havaj.

 

           

           






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Kasza Tamás: Lezárási Technikák

► A lezárási technikák sikeresssége a természeti törvények ismeretétől függ.

lezarasitechnikak.hupont.hu

2. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

3. Lezárási Útmutató Kasza Tamástól

► Ezen az oldalon bemutatjuk neked Kasza Tamás letölthető siker könyvét: Lezárási Útmutató - Az Értékesítés Féltve Örzött Titkai! Díjmentesen letölthető az e-mail címedért!

lazarasiutmutato.hupont.hu

4. Lavado Tenerife Sur

► Descipcion de la actividad: limpieza exterior de coches con vapor y con tratanimiento de sera. Limpieza interior de coches con aspiradora de alta presion. **************************** SERVICIO ESPECIAL: LIMPIEZA DE MOTOR!

lavado.hupont.hu

5. Kasza Tamás Magyarországon először határozta meg a LEZÁRÁS jelentését.

► Ha már minden rendben a cégeddel: van egy jó terméked, szolgáltatásod; terveztél, szerveztél, marketingelsz, hiába, ha nem tudsz lezárni. A lezárás az, amin elbukhatsz.

lezaras.hupont.hu

6. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

3. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

4. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

5. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

6. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

7. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

8. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

9. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

10. Minden dolog

► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mindenfajtaoldal.hupont.hu

11. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

12. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest

► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.

meszarosredonyos.hupont.hu

13. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

14. ROMANTINKA MINDHAHÁLIG

► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)

romatika-mindhalalig.hupont.hu

15. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

16. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

17. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

18. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

19. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

20. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

21. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~

► Tesztek, trükkök, minden ami kell!

sminktesztneked.hupont.hu

22. Szátok Község Honlapja

► "Ez a föld a hazám, itt élt az apám. Itt tanított nótaszóra édes jó anyám, Ez a föld, ez a táj, drága hű barát. Elkísér egy életen s a nagyvilágon át..."

szatok.hupont.hu

23. Ló és Lovasa

► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...

loeslovasa.hupont.hu

24. Vasaji László Erdészeti Csemetekert és Csomagküldő Szolgálat - Dunavecse

► Akác, Csodaszép sövény, Pusztaszil, Nemesnyár, Vénic szil, Jegenyenyár, Rendelés: csemetekert.dunavecse@gmail.com +36-30/363-35-93 Átvétel: Dunavecse, Rákóczi út 15. (+36-70/953-81-26) vagy Kecskemét, Bódog sor (30/424-03-34)

akaccsemete.hupont.hu

25. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

26. NAGYVÁRADI TANÍTÓKÉPZŐ FŐGIMNÁZIUM -MAGYAR TAGOZAT

► A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle." Hermann Ottó

varadikepzo.hupont.hu

27. RÁCZ TIMEA LAKBERENDEZŐ

► rtimea2004@gmail.com

racztimealakberendezes.hupont.hu

28. NUMIZMATIKA , RÉGIPÉNZ, BEFEKTETÉS, Egy kis időutazás a multba

► Érmek,különlegességek,hamisítványok.ha számodra ismeretlen mi kiderítjük milyen érméről van szó

korona.hupont.hu

29. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240

► Üdvözlöm! Majoros György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240

szekelykapuk.hupont.hu

30. NARAYANA Természetgyógyászati és Oktató Központ

► Lia-Csin: Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.................Arisztotelész: Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.............Alkman: Tapasztalat a bölcsesség kezdete.

termeszetgyogyasziskola.hupont.hu

31. Roma zenék

► király

istennyila.hupont.hu

32. Szalontai óriás galamb

► Tisztelt Látogató! Az oldal jelenleg fejlesztés alatt áll. Hamarosan bővebben is olvashatnak a fajtáról!

szalontaioriasgalamb.hupont.hu

33. Életmód Stúdió Debrecen

► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.

eletmod-debrecen.hupont.hu

34. Tüskepapa bohóc

► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!

tuskepapa.hupont.hu

35. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

36. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ MURVA SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST

► Kerti murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva, 0-20 murva, poros murva, töltő murva, murva szállítás.

murvaszallitas.hupont.hu

37. Bio Life- Care

► Biztosan fizető munka

biztosmelo.hupont.hu

38. Autóüveg fóliázás Budapest

► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000

autouvegfoliazas.hupont.hu

39. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

40. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

41. D a n i s R A C I N G

► www.DanisRacing.hu

danisracing.hupont.hu

42. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI

► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!

novaograja.hupont.hu

43. Könyvmoly

► Sok olvasás tudást ad...

konyvmoly.hupont.hu

44. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

45. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek

► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..

noiekszerek.hupont.hu

46. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA

► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!

gyogyulasom.hupont.hu

47. Csányi Tagóvoda

► "A legtöbb, amit a gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak." (Goethe)

csanyitagovi.hupont.hu

48. http://vizishow.hopont.hu(delfin)

► Ez a weboldal a delfinekkel foglalkozik lényegében,csak a delfin.hupont.hu levolt foglalva.

vizishow.hupont.hu

49. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

50. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala

► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"

madarpokok.hupont.hu

51. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

52. NICS termékek rendelése - NICS termékek ára. 20/338-9898

► Érték és Minőség Nagydíj 2018-2019-2020-2021. Prémium minőség. Magyar termék.

probiotikus.hupont.hu

53. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

54. Angol-krém-használtruha NAGYKERESKEDELEM

► Angol válogatott krém minőségű használtruha Női-Férfi-Bébi és gyerek használtruha!KIZÁRÓLAG NYITOTT BÁLÁKAT ÉRTÉKESÍTÜNK!!!Így NINCS ZSÁKBAMACSKA!!!Sok szeretettel várjuk önt!!!Egy igazán otthonos környezetbe!!!

angolkremhasznaltruha.hupont.hu

55. disneyhercegnok.hu

► Ingyenes disney kifestők,disney háttérképek letöltése,Playmates disney baba rendelés, Disney kreatív, Repülj el te is a mesék varázslatos világába! Játsz te is ezekkel a bájos Hecegnőkkel! Éld át csodálatos történeteiket, gyönyörű meséket olvashatsz.

disneyhercegnok.hupont.hu

56. Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye

► Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."

szeretet-ezoterika.hupont.hu

57. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!

► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!

puffinlekvar.hupont.hu

58. Bacskó István

► Szerencse

ibacsko.hupont.hu

59. A miskolci Szent Imre-templom honlapja

► Miskolc-újdiósgyőri Római Katolikus Plébánia

miskolcszentimre.hupont.hu

60. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD

► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

61. Felső-Bácskai galambászok

► Magas röptűek........ Keringők

jankovacigalambaszok.hupont.hu

62. Dr. Tóth Loretta fül-orr-gégész szakorvos magánrendelése Tata

► Egy kis fül-orr-gégészet - a leggyakoribb fül-orr-gégészeti betegségekről röviden: kiváltó okok, tünetek, diagnosztizálás, kezelés, megelőzés.

fulorrgege-maganrendeles.hupont.hu

63. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

64. Nikii oldala.

► Ne legyél hülye. Ne barátkozz olyanokkal, akik először tök aranyosak aztán tükörnek néznek téged !!

nikiioldala.hupont.hu

65. A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja

► A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.

poroszlose.hupont.hu

66. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

67. PILÓTAKÉPZÉS, SÉTAREPÜLÉS, LÉGIFOTÓ MOTOROS SÁRKÁNYREPÜLŐVEL !

► Üdvözlöm! Ezt az oldalt azért készítettem, hogy bemutassam Önnek az egyik legcsodálatosabb és legszabadabb repülési formát, a motoros sárkányrepülést!

sarkanyrepulo.hupont.hu

68. ~~ßella OLĐALA~~

► Rémtörténetek, képek, msn, versek, idézetek, minden ami egy oldalra kell!!

bellababaangel.hupont.hu

69. Kedvenc szátok hírek képek.

► Amit ma meg nézhec ne halaszd holnapra.

hirekcelebekkepek.hupont.hu

70. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

71. SPORT CLUB LÁNYOK

► Mi vagyunk a legjobbak, és legszebbek.

sportclublanyok.hupont.hu

72. MOBILGARÁZS - GARÁZS

► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló

garazsok.hupont.hu

73. INGATLAN ADÁS-VÉTEL DÉLPESTEN KISZÁMÍTHATÓAN! Nálunk Te számítasz!

► Albérlet lakás ingantlan szolgáltatásaival ingatlanirodánkkal és munkatársainkkal. “Ingatlancentrum világ legnagyobb piaca "

kezeltszamla-forex.hupont.hu

74. RÉTHELYI-GRÁNIT KFT.

► 3360 Heves, Bródy Sándor út 73. Tel. fax.: 36/346-471 Mobil: 30/398-53-90 ________________________________________________________________________________________________ Honlap: www.rethelyi-granit-kft.hupont.hu E-mail: rethelyi.gyula@citromail.hu

rethelyi-granit-kft.hupont.hu

75. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 1
Heti: 8
Havi: 110
Össz.: 12 852

Látogatottság növelés
Oldal: Liguriában jókedvvel
Zságot András: Írások Liguriáról - © 2008 - 2025 - liguriaiiras.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »