Zságot András
Utolsó vers Liguriáról
Ez lesz az utolsó vers Liguriáról. Még nem tudom, hogy miről fog szólni, de azt mondani se kell, hogy természetesen az olasz tájegység, Liguria központi szerepet kap majd. S a többi? Meglátjuk.
Az utolsó versben össze kell foglalni az eddigieket, segített egy ősz, öreg, angol lord, akitől tanácsot kértem. Bár lehet, hogy nem foglalom össze, mert a tollam gyengébb, mint a lord hiszi.
Csak elpiszmogok itt.
Vers. Vers, mert én szeretek verseket írni, sokkal inkább, mint prózát.
Már látom, ma sem teljesítem az álmaimat. Nem, mert Liguria már nem annyira fontos. A barátnőm se.
Új szerelem, lehet, hogy nemcsak nem írok többé Liguriáról, de még a barátnőmet is elfelejtem örökre. Mert nem lehet egy egész életen át szerelmesnek lenni a barátnőmbe. Ezt több ismerősöm is alátámasztotta érveivel.
Kis csalással lehet, hogy mégis megdől az ördög birodalma, kiszabadulok onnan.
Igen, ki kell szabadulni.
Kiszabadultam. S most kettőzött erővel írok Liguriáról. Nincs senki, aki lebirkózhatna, akkora lendülettel török célom felé. Az ördögtől se félek.
Hogy elbúcsúzzam Liguriától, ezt kell megérni.
Mert egyedül vagyok.
De gondolok a barátnőmre. Még most egyszer össze kell szedni magamat. Higgyék el, ez egy nagy menetelés volt eddig, míg megérkeztem utolsó liguriai novellámig. Potyognak a könnyeim.
Még jó, hogy a mondat után pontot kell tenni. Így szemmel is érzékelhető, hogy vége.
Pontot teszek e versem után is. E novellám után is. Nagyon nehéz lesz elbúcsúzni, nagyon nehéz lesz többet nem írni róla.
A nyarakat Liguriában míg élek, nem felejtem.
(Mostanság sokat olvashatunk a világvégéről. De vajon az egyes ember különböző történelmi korokban nem ugyanígy élte-e meg a személyes válságait, úgy hogy másnap várta a világnak veszését. A világvége és Liguria vége egybefonódik kicsiny, jelentéktelen művünkben.)
Kicsiny, jelentéktelen, éppen ezért nem ámerikai mű. Az ámerikaiak nagyok és jelentősek. Szegény Liguria, szegény szerelmünk. Az lesz a legjobb, ha barátnőmnek is elmondom, többet nem írok Liguriáról, s lehet, hogy ő már csak egyedül megy oda, ha kedve lesz.
Ha utolsó vers, be tudom-e fejezni? Mert lehet, hogy én is meghalok egyszer, bár még most nem vagyok olyan öreg, mint amilyen idősen meg szeretnék halni.
Egy jó utolsó verset kéne írni. Elküldeném Liguriába.
- Tessék, olvassátok el utolsó versemet rólatok.
S ők kíváncsian vetnék rá magukat a papirosra, melyre gyöngybetűimmel leírtam a csillogó verset, csillogó ligur verset. Ha az eddigi novellákat megírtam Liguriáról, ez is sikerülni fog.
Barátnőm a másik szobában szurkol értem.
Mily nyomorúságos sorsunk van! Ha haladunk s fejlődünk, akkor is az a képzet gyötör bennünket, hogy itt a pusztulás.
Mennyi utolsó, végső, záró verset írtak már, mennyi pesszimizmus, mennyi kiábrándultság. Igaz, ugyanannyi első verset is írtak, mint utolsót. Az első vers pedig optimista, zömmel.
Átmegyek a barátnőmhöz a másik szobába.
- Nincs kedved elutazni Liguriába utoljára? – kérdezem tőle.
- Menjünk – válaszol -, csak nehogy ott felejts engem is, no meg az álmaidat is.
- Akkor inkább ne menjünk, mert lehet, hogy ott felejtlek téged is, meg az álmaimat is.
- Majd beletesszük egy tarisznyába – javasolja – az egyik szálat a hajamból, s egy papírra ráírjuk, hogy álmaid, s nagyon vigyázunk majd a tarisznyára, melyben ott lapul, ott szorong és ott pihen majd a hajszál és az álmaid. Nagyon vigyázunk majd a tarisznyára, hogy épségben, sértetlenül visszakerüljön Magyarországra.
Visszakerüljön Magyarországra, s ne veszíts el engem se, se az álmaidat.
- Ez így biztos? Biztosan megőrzünk téged is így meg az álmaimat is?
- Egészen biztos.
- Akkor menjünk Liguriába, utoljára – zártam le e fejezetet életünkben.
S hogy miért nem mentünk mégse Liguriába?
Azért, mert a vasútállomáson meglepett minket az Unalom.
Sárga kabátban, barna kalapban.
De úgy meglepett, hogy hosszú másodpercekig szólni se tudtunk. Úgy meglepett, hogy egymásra pillantottunk a barátnőmmel, s tudtuk, ugyanarra gondolunk.
Az Unalom kiadta az utasítást, menjünk haza, ne utazzunk Liguriába. Arra gondoltunk a barátnőmmel, hogy most talán a Halál is jobb lenne, mint az Unalom.
Otthon lefeküdtünk egymás mellé, s hogy mivel töltöttük az estnek azt a részét, mely alvásunkig még hátra volt, azzal most senkit nem terhelek.
Úgy tűnik, többet nem megyünk Liguriába.
Pedig még egyszer el kellene menni, a közeljövőben, lehet, hogy egyedül kisettenkedek Olaszországba, mert nem lesz teljes e novellám, ha még egyszer nem látom angyali Liguriámat.
Sietni kell, előbb kell kimenni, mielőtt berekesztem az utolsó versemet Liguriáról.
Őrület.
Senki nem keres már napok óta Liguriából. Talán tudják, hogy utolsó versemet írom.
Talán tudják, hogy most nem szabad zavarni.
Ahogy telik az idő, egyre nyilvánvalóbbá válik, el kell utazni, ha kell, egyedül, Liguriába.
Kiveszek egy nap szabadságot, senkinek nem szólok, megyek és jövök. Mint egyszer, amikor Moszkvába mentem ki. Akkor megérkeztem reggel nyolckor, megnéztem a Vörös teret, aztán mentem vissza sebesen a repülőtérre, nagyon féltem, hogy akár egy napot is az orosz fővárosban kell töltenem.
Liguria, kanyarodjunk vissza Liguriához, utolsó versemet írom.
Hány verset írtam eddig Liguriáról? Nem számoltam, sokat, de holnap már nem írok.
Kisettenkedtem tehát Liguriába, ligur illatokat szagolgatni, kimentem a Ligur-tengerhez is.
Aztán hazatértem. A barátnőm és közvetlen környezetem semmit nem vett észre.
De úgy éreztem, még egyszer ki kell mennem Liguriába.
Még egy szabadságkérelem és még egy kisettenkedés Liguriába.
A barátnőmmel elhitettem az elhitethetetlent, nem voltam Liguriában nélküle.
Aztán még kétszer kimentem.
Aztán még háromszor.
Hetenként háromszor utaztam Liguriába, meg akartam írni, meg akarom írni utolsó versemet Liguriáról, azért e nagy utazássorozat.
S meg fogom írni, hisz írom, írom.
Most is Liguria felé utazom.
Most meg vissza.
Most meg itthon ülök, s gondolkozom, gondolkozom.
Gondolatban összehasonlítom a XIX. század végi Bécset a mai Liguriával.
XIX. század végi Bécs. Erő és dinamizmus, művészetek. Schnitzler és Hofmannstahl. Elismerem, ha a XIX. századvégi Bécset a mai Liguriához mérem, sok tekintetben lemarad a mai Liguria.
De. De. De. De.
De nem baj. Egyben biztos nem marad le. Abban, hogy Liguriába, a mai Liguriába bármikor elutazhatom, míg a XIX. századvégi Bécs a múlt, mely soha nem jön vissza, így elutazni se lehet oda, nem lehet találkozni a művészekkel, nem lehet találkozni a művészekkel, ezen belül sajnos nem lehet találkozni a XIX. századvégi színésznőkkel se.
Meghaltak. S élnek a ligur színésznők, akik talán nem annyira szépek és tehetségesek, mint az osztrák főváros, a monarchia fővárosának színésznői voltak, de ők, a ligur színésznők, most csodálhatók, csókolhatók, virágokkal elboríthatók.
Most már csak egyszer kell elutazni Liguriába. Aztán Liguriában kezet kell fogni minden szembejövő járókelővel, pár barátságos szóval utalni kell arra a sok kalandra, mely Liguriában esett, aztán fel kell szállni a vonatra, s örökre haza kell utazni Magyarországra, a kis lakásba, ahonnan majd csak akkor mozdulok ki, ha bevásárolni kell elmenni a boltba.
Szóval, ennyit akartam írni Liguriáról.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Kasza Tamás: Lezárási Technikák
► A lezárási technikák sikeresssége a természeti törvények ismeretétől függ.
lezarasitechnikak.hupont.hu
2. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
3. Lezárási Útmutató Kasza Tamástól
► Ezen az oldalon bemutatjuk neked Kasza Tamás letölthető siker könyvét: Lezárási Útmutató - Az Értékesítés Féltve Örzött Titkai! Díjmentesen letölthető az e-mail címedért!
lazarasiutmutato.hupont.hu
► Descipcion de la actividad: limpieza exterior de coches con vapor y con tratanimiento de sera. Limpieza interior de coches con aspiradora de alta presion. **************************** SERVICIO ESPECIAL: LIMPIEZA DE MOTOR!
lavado.hupont.hu
5. Kasza Tamás Magyarországon először határozta meg a LEZÁRÁS jelentését.
► Ha már minden rendben a cégeddel: van egy jó terméked, szolgáltatásod; terveztél, szerveztél, marketingelsz, hiába, ha nem tudsz lezárni. A lezárás az, amin elbukhatsz.
lezaras.hupont.hu
6. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár
► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com
lampaalkatreszek.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
3. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
5. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
6. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
7. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
8. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
9. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
10. Minden dolog
► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenfajtaoldal.hupont.hu
11. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
12. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest
► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.
meszarosredonyos.hupont.hu
13. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)
romatika-mindhalalig.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
17. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
18. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
19. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
21. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~
► Tesztek, trükkök, minden ami kell!
sminktesztneked.hupont.hu
► "Ez a föld a hazám, itt élt az apám. Itt tanított nótaszóra édes jó anyám, Ez a föld, ez a táj, drága hű barát. Elkísér egy életen s a nagyvilágon át..."
szatok.hupont.hu
23. Ló és Lovasa
► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...
loeslovasa.hupont.hu
24. Vasaji László Erdészeti Csemetekert és Csomagküldő Szolgálat - Dunavecse
► Akác, Csodaszép sövény, Pusztaszil, Nemesnyár, Vénic szil, Jegenyenyár, Rendelés: csemetekert.dunavecse@gmail.com +36-30/363-35-93 Átvétel: Dunavecse, Rákóczi út 15. (+36-70/953-81-26) vagy Kecskemét, Bódog sor (30/424-03-34)
akaccsemete.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
26. NAGYVÁRADI TANÍTÓKÉPZŐ FŐGIMNÁZIUM -MAGYAR TAGOZAT
► A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle." Hermann Ottó
varadikepzo.hupont.hu
► rtimea2004@gmail.com
racztimealakberendezes.hupont.hu
28. NUMIZMATIKA , RÉGIPÉNZ, BEFEKTETÉS, Egy kis időutazás a multba
► Érmek,különlegességek,hamisítványok.ha számodra ismeretlen mi kiderítjük milyen érméről van szó
korona.hupont.hu
29. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240
► Üdvözlöm! Majoros György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240
szekelykapuk.hupont.hu
30. NARAYANA Természetgyógyászati és Oktató Központ
► Lia-Csin: Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.................Arisztotelész: Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.............Alkman: Tapasztalat a bölcsesség kezdete.
termeszetgyogyasziskola.hupont.hu
31. Roma zenék
► király
istennyila.hupont.hu
► Tisztelt Látogató! Az oldal jelenleg fejlesztés alatt áll. Hamarosan bővebben is olvashatnak a fajtáról!
szalontaioriasgalamb.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
34. Tüskepapa bohóc
► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!
tuskepapa.hupont.hu
35. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
36. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ MURVA SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST
► Kerti murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva, 0-20 murva, poros murva, töltő murva, murva szállítás.
murvaszallitas.hupont.hu
37. Bio Life- Care
► Biztosan fizető munka
biztosmelo.hupont.hu
38. Autóüveg fóliázás Budapest
► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000
autouvegfoliazas.hupont.hu
39. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
40. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
► www.DanisRacing.hu
danisracing.hupont.hu
42. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI
► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!
novaograja.hupont.hu
43. Könyvmoly
► Sok olvasás tudást ad...
konyvmoly.hupont.hu
44. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
45. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek
► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..
noiekszerek.hupont.hu
46. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA
► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!
gyogyulasom.hupont.hu
47. Csányi Tagóvoda
► "A legtöbb, amit a gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak." (Goethe)
csanyitagovi.hupont.hu
48. http://vizishow.hopont.hu(delfin)
► Ez a weboldal a delfinekkel foglalkozik lényegében,csak a delfin.hupont.hu levolt foglalva.
vizishow.hupont.hu
49. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.
► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba
baromfi-diszbaromfi.hupont.hu
50. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala
► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"
madarpokok.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
52. NICS termékek rendelése - NICS termékek ára. 20/338-9898
► Érték és Minőség Nagydíj 2018-2019-2020-2021. Prémium minőség. Magyar termék.
probiotikus.hupont.hu
53. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
54. Angol-krém-használtruha NAGYKERESKEDELEM
► Angol válogatott krém minőségű használtruha Női-Férfi-Bébi és gyerek használtruha!KIZÁRÓLAG NYITOTT BÁLÁKAT ÉRTÉKESÍTÜNK!!!Így NINCS ZSÁKBAMACSKA!!!Sok szeretettel várjuk önt!!!Egy igazán otthonos környezetbe!!!
angolkremhasznaltruha.hupont.hu
► Ingyenes disney kifestők,disney háttérképek letöltése,Playmates disney baba rendelés, Disney kreatív, Repülj el te is a mesék varázslatos világába! Játsz te is ezekkel a bájos Hecegnőkkel! Éld át csodálatos történeteiket, gyönyörű meséket olvashatsz.
disneyhercegnok.hupont.hu
56. Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye
► Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."
szeretet-ezoterika.hupont.hu
57. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!
► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!
puffinlekvar.hupont.hu
58. Bacskó István
► Szerencse
ibacsko.hupont.hu
59. A miskolci Szent Imre-templom honlapja
► Miskolc-újdiósgyőri Római Katolikus Plébánia
miskolcszentimre.hupont.hu
60. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD
► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
► Magas röptűek........ Keringők
jankovacigalambaszok.hupont.hu
62. Dr. Tóth Loretta fül-orr-gégész szakorvos magánrendelése Tata
► Egy kis fül-orr-gégészet - a leggyakoribb fül-orr-gégészeti betegségekről röviden: kiváltó okok, tünetek, diagnosztizálás, kezelés, megelőzés.
fulorrgege-maganrendeles.hupont.hu
63. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
64. Nikii oldala.
► Ne legyél hülye. Ne barátkozz olyanokkal, akik először tök aranyosak aztán tükörnek néznek téged !!
nikiioldala.hupont.hu
65. A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja
► A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.
poroszlose.hupont.hu
66. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
67. PILÓTAKÉPZÉS, SÉTAREPÜLÉS, LÉGIFOTÓ MOTOROS SÁRKÁNYREPÜLŐVEL !
► Üdvözlöm! Ezt az oldalt azért készítettem, hogy bemutassam Önnek az egyik legcsodálatosabb és legszabadabb repülési formát, a motoros sárkányrepülést!
sarkanyrepulo.hupont.hu
68. ~~ßella OLĐALA~~
► Rémtörténetek, képek, msn, versek, idézetek, minden ami egy oldalra kell!!
bellababaangel.hupont.hu
69. Kedvenc szátok hírek képek.
► Amit ma meg nézhec ne halaszd holnapra.
hirekcelebekkepek.hupont.hu
70. Emberi értékek
► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"
emberi.hupont.hu
► Mi vagyunk a legjobbak, és legszebbek.
sportclublanyok.hupont.hu
► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló
garazsok.hupont.hu
73. INGATLAN ADÁS-VÉTEL DÉLPESTEN KISZÁMÍTHATÓAN! Nálunk Te számítasz!
► Albérlet lakás ingantlan szolgáltatásaival ingatlanirodánkkal és munkatársainkkal. “Ingatlancentrum világ legnagyobb piaca "
kezeltszamla-forex.hupont.hu
► 3360 Heves, Bródy Sándor út 73. Tel. fax.: 36/346-471 Mobil: 30/398-53-90 ________________________________________________________________________________________________ Honlap: www.rethelyi-granit-kft.hupont.hu E-mail: rethelyi.gyula@citromail.hu
rethelyi-granit-kft.hupont.hu
75. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu