Zságot András: Írások Liguriáról

Jó sok mű olvasható itt Liguriáról

Zságot András

 

Egy kis munka Liguriában

 

            Megint, megint Liguria. A barátnőmmel.

            De most dolgozunk, nem nyaralunk. Rohadt almát válogatunk az egészségesektől külön.

            Nyári Liguria, nem felejtünk. Ez is emlékezetes liguriai nyár lesz, nem kétséges. S emlékezetes év, melyet végigdolgoztunk, Magyarországon és Liguriában.

            Mindenkit érdekel, mit dolgozunk Magyarországon, de nem árulom el. Az a fő, hogy Liguriában rohadt almát válogatunk. Képzelhetik, hogy Magyarországon mit dolgozunk. De elég sok pénzünk van a nyárra, s megyünk délre, a tengerpartra, ahol gyakran süt a nap, ahol mindig süt a nap.

            Meghaltunk a ligur munkában, csak erre emlékszem. Meg arra, hogy olyan volt, mintha nem is aludtunk volna. Ahány nap ott tartózkodás, annyi nap robot a gyümölcsiparban. Azok a rohadt almák!

            El kellett volna gondolkozni. Mert azt hittük, hogy a munkával helyretesszük liguriai és magyarországi vétkeinket. De akkor kétszáz évig kellene dolgozni.

            Egyre nehezebb felkelni, egyre nehezebb pityergés nélkül kibírni a napot. Minden olyan rossz most, mint volt Liguriában a gyümölcsválogatáskor. Akkor sokszor bőgtünk a barátnőmmel.

            Mert igazán csak egymást szerettük, senki mást.

            Kit érdekel?

            Liguriában nehéz dobozokat cipeltem akkor. A barátnőm helyett is, ő csak nyakig ült szinte az almákban. Én is könyékig almalé voltam.

            Egy percet se voltunk a liguriai strandon. Nem is mondom meg, melyik városban dolgoztunk.

            Liguriában. Elég ez, mindenki el tudja képzelni. Nem szeretem a városneveket, ez onnan van, hogy mindig megelőztek, ha városnevekkel játszottunk gyerekkorunkban.

            Gyerekkor, oh, be áldott volt az én gyerekkorom. Akkor még nem tudtam, milyen az, rohadt almákat válogatni távol.

            A barátnőm se ehhez szokott.

            Én nem tudom, Amikor boldog az ember, akkor talán nehezebb a munka. De hogy kevésbé hatékony, az biztos. Nincs mögötte a hajtóerő. Én sokat gondolkozhattam a munkáról Liguriában munka közben.

            Mi voltunk a leggyorsabbak. Az olaszokat saját hazájukban vertük meg. A munkáról írni amiatt nehéz, mert az írás nem munka, s mégis lehet érte pénzt kapni, nem is keveset. Persze, ha kevesebbet írok, akkor nem olyan sokat.

            Elfáradtunk a nagy hajszában. Most, hogy visszaemlékezem a gyümölcsválogató boldog hetekre, most elmegy az írástól a kedvem. Az írástól is. Mocsokban hemperegtünk, mint a disznók. Akkor borzalmas volt Liguria, Liguriának az a része borzalmas volt akkor.

            A munkát én mindig szerettem, csak az ostoba embereket egy kicsit nem. Úgy alakult, hogy a liguriai munkahelyemen nem elég, hogy kosz volt és bűz, de még a körülöttem dolgozók is folyvást a boldogtalanságomon munkálkodtak. S a barátnőmén. A munkaadók is, csodálom, hogy nem küldtek el. Elküldeni nem küldtek el, mert látták, hogy megfeszülünk, hogy hiba nincs abban, amit elvégzünk.

            A liguriai munkában azt nem szerettem különösen, hogy a barátnőmet bántották. De úgy bántották, hogy nem lehetett ellene tenni. Engem is úgy bántottak. Mert lehet úgy bántani, hogy az ellen tenni nem lehet. Nem lehet ellene szólni. Nem szöges korbáccsal vertek egyikünket se, csak súroltak, súroltak, de mindig súroltak és az aztán a végén fájdalmasabb, mint a szöges korbács.

            Kilencven perc alatt nagyon sok minden történhet egy labdarúgó-mérkőzésen. Gólok, lehet, hogy az egyik csapat nyer, lehet, hogy a másik. S a döntetlen.

            De mennyi minden történt velünk Liguriában akkor. Intenzív álmok, hogy feldolgozzuk a nappal eseményeit. Álmok, álmok. Álmok, melyeket így is magyarázhatunk, meg úgy is.

            De reggel korán mentünk dolgozni, szerencsére nem láttuk a vidám ligur arcokat.

            Csak a kétségbe esetteket, akik ránk vadásztak, a munkahelyünkön. Milyen lehet a három műszak? Az még vadabb, még gonoszabb?

            Amikor megérkeztünk Liguriába, a munkás nyáron, de még nem volt munkánk, nem volt semmink, akkor a barátnőm még másodállást is szeretett volna vállalni. Hiába mondtam, megszakadunk majd a főállásban is, ő csak kötötte az ebet a karóhoz. De aztán nem voltam kegyetlen, nem emlegettem neki a másodállásos álmait, amikor egy-egy nyolc óra után jártányi erőnk se maradt. Mert odahaza néha elvállalt ezt-azt, de odahaza azért nem voltunk közel se annyira hozzáláncolva a munkához, mint Liguriában.

            Én ideges voltam, hogy kifizetik-e a megállapodott bért a hónap végén, de aggodalmam feleslegesnek bizonyult. Az azonban tény, hogy butultam liguriai munkás nyarunkon. Se színház, se hangverseny. Se tévé. Ezt egybe kell írni, setévé.

            Setévé

            Setété.

            Mit is akartam, mit is akartam még? Ja igen, tudom. Az elején még kézen fogva mentem barátnőmmel a munkába, de a végén csak elhidegültünk egymástól. Várhattuk a következő nyarat, a következő ligur nyarat, a következő nem munkás, vidám, vakációs ligur nyarat, amikor újra egymásra találunk.

            Mert otthon se közeledtünk egymáshoz a ligur munkás nyár után. Vajon mindenki így van ezzel? Hogy a munka megöli a szerelmet? S a semmittevés is. Az örökös együttlét is.

            De akkor miért van még mindig szerelem?

            Mert fiúk, lányok, kisfiúk és kislányok születnek. Nem tudom.

            A gyümölcsgyárban nehezen teltek napjaink. Alig beszélünk olaszul. De ha beszélnénk, se kellenénk sehova. Hát ezt érdemeljük mi?

            Mintha gyomron vágott volna egy nehézsúlyú ökölvívó.

            Egyből fölébredtünk, bár ébren is voltunk, nagyon ébren Liguriában.

            Ez a munka.

            Lealjasító, de itthon is folyton lealjasítanak. S amikor jött az ellenőrzés. Az is baj volt, ha jót dobtunk a rossz közé, az is, ha rosszat a jó közé.

            Ő csinálta volna, akkor nem lett volna benne hiba.

            Mert nekem a jó alma is rossz, s a rossz is jó Liguriában.

            De nem küldtek el. Mi következik ebből? Az, hogy a rossz valóban rossz volt, a jó meg jó, nem úgy, ahogy ők állították, a jó rossz, a rossz meg jó.

            Munka Liguriában, legyőztük a munkaadót. A barátnőm és én. S a munkaadó fizetett a veresége miatt. Sok pénzünk lett a végére.

            Megkóstolhattuk, mit gyártanak az általunk kiválogatott almából. Finom volt, igen finom. Talán Magyarországra is jut belőle. Most mondjam el, milyen volt a gyár? Nincs idő. Csak annyira, hogy óriási volt, tele almával és zajjal. S mi ketten a barátnőmmel, mint megszeppent pingvinek. Dolgoztunk, fáradtan, mosolytalanul.

            Mellettem kivette a szabadságát egy harmincéves férfi és ment a feleségével üdülni. Miért hajtjuk mi annyira a pénzt a barátnőmmel?

            Mert a legboldogabb ligur nyarat akarjuk magunknak egy év múlva. Mert az kell, hogy gyermek szülessen. Gyermek pedig csak vidám nyár után születik. Egyszer már majdnem született, akkor egy hajszál választott el bennünket a teljes vidámságtól.

            Egy forint.

            Egy forint kellett volna a tökéletes boldogsághoz. Mindenki a legkisebb érmét, hazája legkisebb érméjét dobta a ligur bevásárlóközpont szökőkútjába.

            Mi is dobtuk volna, de nem volt nálunk forintos. Így kívánni se kívánhattunk semmit. Ezért elszállt gyermekünk, nem született gyermekünk.

            Azért dolgozunk, hogy szülessen minél több.

            Válogatjuk a rohadt almákat és ki is vágjuk a ronda részt, hogy a vásárlók, a kompótot, ivólevet vásárlók legyenek elégedettek. Olaszországban, Magyarországon, egész Európában.

            Így dolgoztunk tehát mi, ezért dolgoztunk tehát mi azon a nyáron Liguriában.

 

 

 






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Kasza Tamás: Lezárási Technikák

► A lezárási technikák sikeresssége a természeti törvények ismeretétől függ.

lezarasitechnikak.hupont.hu

2. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

3. Lezárási Útmutató Kasza Tamástól

► Ezen az oldalon bemutatjuk neked Kasza Tamás letölthető siker könyvét: Lezárási Útmutató - Az Értékesítés Féltve Örzött Titkai! Díjmentesen letölthető az e-mail címedért!

lazarasiutmutato.hupont.hu

4. Lavado Tenerife Sur

► Descipcion de la actividad: limpieza exterior de coches con vapor y con tratanimiento de sera. Limpieza interior de coches con aspiradora de alta presion. **************************** SERVICIO ESPECIAL: LIMPIEZA DE MOTOR!

lavado.hupont.hu

5. Kasza Tamás Magyarországon először határozta meg a LEZÁRÁS jelentését.

► Ha már minden rendben a cégeddel: van egy jó terméked, szolgáltatásod; terveztél, szerveztél, marketingelsz, hiába, ha nem tudsz lezárni. A lezárás az, amin elbukhatsz.

lezaras.hupont.hu

6. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

3. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

4. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

5. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

6. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

7. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

8. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

9. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

10. Minden dolog

► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mindenfajtaoldal.hupont.hu

11. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

12. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest

► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.

meszarosredonyos.hupont.hu

13. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

14. ROMANTINKA MINDHAHÁLIG

► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)

romatika-mindhalalig.hupont.hu

15. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

16. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

17. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

18. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

19. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

20. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

21. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~

► Tesztek, trükkök, minden ami kell!

sminktesztneked.hupont.hu

22. Szátok Község Honlapja

► "Ez a föld a hazám, itt élt az apám. Itt tanított nótaszóra édes jó anyám, Ez a föld, ez a táj, drága hű barát. Elkísér egy életen s a nagyvilágon át..."

szatok.hupont.hu

23. Ló és Lovasa

► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...

loeslovasa.hupont.hu

24. Vasaji László Erdészeti Csemetekert és Csomagküldő Szolgálat - Dunavecse

► Akác, Csodaszép sövény, Pusztaszil, Nemesnyár, Vénic szil, Jegenyenyár, Rendelés: csemetekert.dunavecse@gmail.com +36-30/363-35-93 Átvétel: Dunavecse, Rákóczi út 15. (+36-70/953-81-26) vagy Kecskemét, Bódog sor (30/424-03-34)

akaccsemete.hupont.hu

25. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

26. NAGYVÁRADI TANÍTÓKÉPZŐ FŐGIMNÁZIUM -MAGYAR TAGOZAT

► A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle." Hermann Ottó

varadikepzo.hupont.hu

27. RÁCZ TIMEA LAKBERENDEZŐ

► rtimea2004@gmail.com

racztimealakberendezes.hupont.hu

28. NUMIZMATIKA , RÉGIPÉNZ, BEFEKTETÉS, Egy kis időutazás a multba

► Érmek,különlegességek,hamisítványok.ha számodra ismeretlen mi kiderítjük milyen érméről van szó

korona.hupont.hu

29. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240

► Üdvözlöm! Majoros György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240

szekelykapuk.hupont.hu

30. NARAYANA Természetgyógyászati és Oktató Központ

► Lia-Csin: Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.................Arisztotelész: Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.............Alkman: Tapasztalat a bölcsesség kezdete.

termeszetgyogyasziskola.hupont.hu

31. Roma zenék

► király

istennyila.hupont.hu

32. Szalontai óriás galamb

► Tisztelt Látogató! Az oldal jelenleg fejlesztés alatt áll. Hamarosan bővebben is olvashatnak a fajtáról!

szalontaioriasgalamb.hupont.hu

33. Életmód Stúdió Debrecen

► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.

eletmod-debrecen.hupont.hu

34. Tüskepapa bohóc

► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!

tuskepapa.hupont.hu

35. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

36. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ MURVA SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST

► Kerti murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva, 0-20 murva, poros murva, töltő murva, murva szállítás.

murvaszallitas.hupont.hu

37. Bio Life- Care

► Biztosan fizető munka

biztosmelo.hupont.hu

38. Autóüveg fóliázás Budapest

► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000

autouvegfoliazas.hupont.hu

39. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

40. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

41. D a n i s R A C I N G

► www.DanisRacing.hu

danisracing.hupont.hu

42. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI

► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!

novaograja.hupont.hu

43. Könyvmoly

► Sok olvasás tudást ad...

konyvmoly.hupont.hu

44. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

45. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek

► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..

noiekszerek.hupont.hu

46. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA

► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!

gyogyulasom.hupont.hu

47. Csányi Tagóvoda

► "A legtöbb, amit a gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak." (Goethe)

csanyitagovi.hupont.hu

48. http://vizishow.hopont.hu(delfin)

► Ez a weboldal a delfinekkel foglalkozik lényegében,csak a delfin.hupont.hu levolt foglalva.

vizishow.hupont.hu

49. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

50. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala

► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"

madarpokok.hupont.hu

51. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

52. NICS termékek rendelése - NICS termékek ára. 20/338-9898

► Érték és Minőség Nagydíj 2018-2019-2020-2021. Prémium minőség. Magyar termék.

probiotikus.hupont.hu

53. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

54. Angol-krém-használtruha NAGYKERESKEDELEM

► Angol válogatott krém minőségű használtruha Női-Férfi-Bébi és gyerek használtruha!KIZÁRÓLAG NYITOTT BÁLÁKAT ÉRTÉKESÍTÜNK!!!Így NINCS ZSÁKBAMACSKA!!!Sok szeretettel várjuk önt!!!Egy igazán otthonos környezetbe!!!

angolkremhasznaltruha.hupont.hu

55. disneyhercegnok.hu

► Ingyenes disney kifestők,disney háttérképek letöltése,Playmates disney baba rendelés, Disney kreatív, Repülj el te is a mesék varázslatos világába! Játsz te is ezekkel a bájos Hecegnőkkel! Éld át csodálatos történeteiket, gyönyörű meséket olvashatsz.

disneyhercegnok.hupont.hu

56. Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye

► Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."

szeretet-ezoterika.hupont.hu

57. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!

► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!

puffinlekvar.hupont.hu

58. Bacskó István

► Szerencse

ibacsko.hupont.hu

59. A miskolci Szent Imre-templom honlapja

► Miskolc-újdiósgyőri Római Katolikus Plébánia

miskolcszentimre.hupont.hu

60. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD

► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

61. Felső-Bácskai galambászok

► Magas röptűek........ Keringők

jankovacigalambaszok.hupont.hu

62. Dr. Tóth Loretta fül-orr-gégész szakorvos magánrendelése Tata

► Egy kis fül-orr-gégészet - a leggyakoribb fül-orr-gégészeti betegségekről röviden: kiváltó okok, tünetek, diagnosztizálás, kezelés, megelőzés.

fulorrgege-maganrendeles.hupont.hu

63. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

64. Nikii oldala.

► Ne legyél hülye. Ne barátkozz olyanokkal, akik először tök aranyosak aztán tükörnek néznek téged !!

nikiioldala.hupont.hu

65. A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja

► A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.

poroszlose.hupont.hu

66. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

67. PILÓTAKÉPZÉS, SÉTAREPÜLÉS, LÉGIFOTÓ MOTOROS SÁRKÁNYREPÜLŐVEL !

► Üdvözlöm! Ezt az oldalt azért készítettem, hogy bemutassam Önnek az egyik legcsodálatosabb és legszabadabb repülési formát, a motoros sárkányrepülést!

sarkanyrepulo.hupont.hu

68. ~~ßella OLĐALA~~

► Rémtörténetek, képek, msn, versek, idézetek, minden ami egy oldalra kell!!

bellababaangel.hupont.hu

69. Kedvenc szátok hírek képek.

► Amit ma meg nézhec ne halaszd holnapra.

hirekcelebekkepek.hupont.hu

70. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

71. SPORT CLUB LÁNYOK

► Mi vagyunk a legjobbak, és legszebbek.

sportclublanyok.hupont.hu

72. MOBILGARÁZS - GARÁZS

► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló

garazsok.hupont.hu

73. INGATLAN ADÁS-VÉTEL DÉLPESTEN KISZÁMÍTHATÓAN! Nálunk Te számítasz!

► Albérlet lakás ingantlan szolgáltatásaival ingatlanirodánkkal és munkatársainkkal. “Ingatlancentrum világ legnagyobb piaca "

kezeltszamla-forex.hupont.hu

74. RÉTHELYI-GRÁNIT KFT.

► 3360 Heves, Bródy Sándor út 73. Tel. fax.: 36/346-471 Mobil: 30/398-53-90 ________________________________________________________________________________________________ Honlap: www.rethelyi-granit-kft.hupont.hu E-mail: rethelyi.gyula@citromail.hu

rethelyi-granit-kft.hupont.hu

75. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 1
Heti: 11
Havi: 113
Össz.: 12 855

Látogatottság növelés
Oldal: Egy kis munka Liguriában
Zságot András: Írások Liguriáról - © 2008 - 2025 - liguriaiiras.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »