Zságot András: Írások Liguriáról

Jó sok mű olvasható itt Liguriáról

Zságot András

 

Liguria előtt és Liguria után

 

            Már sokat beszéltem Liguriáról, mióta élek, sokat beszéltem róla, de arról még semmit, mi történt liguriai útjaink előtt s után általában.

            Mi számolatlanul jártunk Liguriába barátnőmmel, de nemcsak Liguriáért, hanem a készülődésért és a megérkezésért is. Most írok a készülődésről és a megérkezésről.

            Előtte összecsomagoltunk, utána kicsomagoltunk, ez nyilvánvaló. De mennyi öröm volt ebben is, mennyi ligur öröm.

            - Figyeld meg – mondta a barátnőm összecsomagolásnál -, figyeld meg, ha ezt a kis bábut megmutatjuk ligur barátainknak, még jobban fognak szeretni.

            Úgy is lett, igaza lett a barátnőmnek.

            Kicsomagolásnál pedig?

            - Emlékezel az összecsomagolásunkra – szólok hozzá – már akkor megjósoltad, hogy fogják kedvelni a kis bábunkat a ligurok. Igazad lett.

            De még mennyire, hogy igaza lett. Műanyagból másolatokat készítettek róla, nekünk is adtak egyet emlékbe.

            Ám másról is tudok szólni becsomagolás és kicsomagolás kapcsán. Hogy eltettük becsomagoláskor a nagymama réteseit, de oly mélyre, s oly jól bebugyolálva, hogy haza is hoztuk kőkeményen és zölden, egyetlenegyet sem ettünk meg belőle.

            Mást is becsomagoltunk így. Mást is visszahoztunk így. Soroljam?

            Hurkák és kolbászok vannak a sorban zömmel. A többit szégyen számba venni.

            Mi keveset filozofálunk induláskor, érkezéskor. Pedig lehetne.

            Mert amikor elindultunk s becsomagoltuk a nagymama réteseit, vajon még hány és hány ember az univerzumban tette ugyanezt?

            S az atomok belsejében?

            Vagy ugyanaz a két kérdés? Számolatlanul vagyunk, s számolatlanul csomagolunk. A meglepő fordulat se meglepő többé.

            Becsomagoltunk egyszer egy egész gyárat. Hogy Liguriában majd kicsomagoljuk, s felépítjük. S úgy is lett. Azon a nyáron annyi pénzt termelt a kicsomagolt magyar gyár, hogy csak ámultak ligur barátaink, de még mi magunk is a barátnőmmel.

            Minden megtörtént? Minden, ha nem itt, akkor a tévém kapcsolójának egyik atomjában, ahol én és a barátnőm természetesen szintén Liguriába utaztunk, Liguriába készültünk.

            El is kanyarodhatok.

            Mert mi történt például a rádiómban? Vagy a mosógépemben? A rádiómban megismétlődik milliószor az a képtelenség, hogy én és a barátnőm becsomagolunk egy gyárat s kivisszük Liguriába.

            Ha minden milliárdszor történik, isten szerepe elhanyagolható. Ha minden végtelen számban történik kisujjam körmében, akkor van-e értelme könyörögni a Mindenhatóhoz.

            Azért nincs értelme, mert lehet, hogy itt rossz, de máshol, végtelen számú helyen, nagyon jó.

            Nem hiszem, hogy ez az egy világ van. Az atomok kis világában ott élünk.

            De fárasztó ez, ugye?

            De fárasztó!

            Vagy lehet, hogy lezáródik az atom az atommagnál és az elektronoknál? Ha lezáródik, akkor nagyon unalmas lesz ez a novella.

            Mert egyben a fantáziám is behatárolódik, falnak ütközik.

            Akkor nem lesznek gyárak a csomagolásnál, akkor nem lesznek ottfelejtett s hazahozott parizerek, akkor minden úgy történik, mint itt történt a való életben.

            Nem úgy, mint az egyik kósza atommag belsejében.

            Mit meséljek, miről meséljek?

            Először elmesélem az egyik földi esetünket.

            Becsomagoltunk három tábla csokoládét.

            Liguriában viszont csak kettőt csomagoltunk ki.

            Tényleg így volt.

            Útközben valaki ellopta.

            Vagy, ami sokkal valószínűbb, a barátnőm megette.

            Sejtem is, hogy mikor.

            Amikor átléptük a magyar határt.

            Akkor én találkoztam a büfékocsiban az egyik egyetemista volt évfolyamtársammal, fél óráig beszélgetünk.

            Ez az, ekkor ette meg barátnőm a csokoládét, unalmában.

            Általában unatkozik, ha nem vagyok mellette.

            S valahol ugyanez lejátszódott, azzal a különbséggel, hogy ott a barátnőm félrenyelt és belehalt a torkosságába. S máshol a volt évfolyamtársammal ugyanúgy találkoztam, ám nem akartam zavarni, láttam, hogy olvasni szeretne, ezért visszamentem a barátnőmhöz, s rajtakaptam, amint majszolta a csokoládét.

            Végtelen világ, ez a magyarázat. Felfelé és lefelé egyaránt végtelen. De megint nem a becsomagolásról és a kicsomagolásról szólok. Szörnyű.

            Amikor álmodunk arról, hogy Liguriába készülődünk, pedig tél van, jön a karácsony, amikor álmodunk arról, hogy Liguriába készülődünk, voltaképpen átvándorolunk egy másik énünkbe, aki talán épp a konyhaasztal egyik atomjában él, s az álmunk levetíti az ottani történéseket.

            Fantasztikus álmok pedig azért léteznek, mert a világ végtelen, minden megtörténhet, minden, minden.

            Meséljem el egyik fantasztikus készülődésünket?

            Két tévét akartunk elvinni, hogy magyar adásokat lássunk, kettő azért, mert ha összeveszünk, s szólni se akarunk egymáshoz, akkor kell a két tévé.

            Becsomagoltuk a két tévét.

            Amikor megérkeztünk Liguriába, kicsomagoltuk őket, az egyiken tudtuk nézni a magyar adásokat, a másikon nem. De egész liguriai tartózkodásunk alatt nem vesztem össze a barátnőmmel, így elég volt az egy tévé.

            Milyen jó élni! Milyen jó Liguriába menni nyáron.

            Máskor meg sírtunk csomagolás közben. Volt ilyen is, erről is kell szólni. Azért sírtunk, mert Magyarországon sokszor bántanak minket. Nemcsak minket, másokat is, egymást bántjuk.

            De akkor, csomagolás előtt mindkettőnket nagyon bántottak. A tüdőgyógyászok.

            Azok tudnak ám igazán bántani.

            Mert nem tetszett nekünk Salieri muzsikája. Kell a fenének. Még akkor is ezt mondom, ha a tüdőgyógyászok kiveszik a májamat.

            (Az lesz a vége, hogy tényleg kiveszik.)

            Visszavonok mindent. Mindent megbánok. Még a Liguria előtt és Liguria után című írásomat is. Mindent. Talán megkegyelmeznek.

            Nem olyan rossz az a Salieri.

            Visszavonok mindent, mint II. József. Remélem, nem ez a halálos ágyam, ahol írok.

            Illetve, biztosan ez a halálos ágyam, hisz más ágyra nekem nem telik halálomig, legfeljebb áthúzatom egyszer.

            Tehát a halálos ágyamon mindent visszavonok, ami sértő és sietteti elmúlásomat.

            Sokáig fogok élni. Ez azt jelenti, hogy lehet, kétszer kell halálomig áthúzatni az ágyat. Kérdés, milyen virgonc leszek, mennyire vigyázok majd rá, mennyire kímélem.

            S végül nem a halálról írok. A végén meghalok, az biztos, Egy összefoglaló kellene azért a becsomagolásról és a kicsomagolásról. Egy-két táblázat, magyarázat és elbúcsúzás.

            Egyszer csak vizet vittünk Liguriába. Pénzt se, semmit, csak vizet. Gyors becsomagolás volt. S gyors kicsomagolás is Liguriában. Aztán hogy hogyan éltünk meg Liguriában, hosszú hetekig, azt nem árulom el. Mindenki sejtheti, Liguria sokkal gazdagabb, mint hazánk, Magyarország.

            Akkor legalább gazdagabb volt, amikor vízzel érkeztünk hozzájuk.

            Miből éltünk?

            Na, jó, annyit elmondok, hogy akkor már legalább negyedszer jártunk Liguriában, barátságokat kötöttünk már addigra, s a barátok a szükségben segítenek.

            De aztán visszaadtuk a kölcsönt természetesen. Nehogy az legyen, hogy a magyarok Liguriába járnak zabálni. (Elnézést a kifejezésért.)

            Na most.

            Írtam én már rengeteg novellát Liguriáról, s ha most fejezném be művemet, akkor körülbelül olyan hosszúságú lenne, mint a többi, nem lógna ki se rövidségével, se terjedelmességével.

            S bár még háromszor ennyit is lehetne írni a liguriai utak előkészületeiről s a megérkezésről, gondoljanak bele, de nem teszem, miért kellene, hogy ez hosszabb legyen, mint az összes többi?

            Ma még van egy kis időm, de inkább újat kezdek, ezt már nem írom a végletekig.

 

           

           

           






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Kasza Tamás: Lezárási Technikák

► A lezárási technikák sikeresssége a természeti törvények ismeretétől függ.

lezarasitechnikak.hupont.hu

2. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

3. Lezárási Útmutató Kasza Tamástól

► Ezen az oldalon bemutatjuk neked Kasza Tamás letölthető siker könyvét: Lezárási Útmutató - Az Értékesítés Féltve Örzött Titkai! Díjmentesen letölthető az e-mail címedért!

lazarasiutmutato.hupont.hu

4. Lavado Tenerife Sur

► Descipcion de la actividad: limpieza exterior de coches con vapor y con tratanimiento de sera. Limpieza interior de coches con aspiradora de alta presion. **************************** SERVICIO ESPECIAL: LIMPIEZA DE MOTOR!

lavado.hupont.hu

5. Kasza Tamás Magyarországon először határozta meg a LEZÁRÁS jelentését.

► Ha már minden rendben a cégeddel: van egy jó terméked, szolgáltatásod; terveztél, szerveztél, marketingelsz, hiába, ha nem tudsz lezárni. A lezárás az, amin elbukhatsz.

lezaras.hupont.hu

6. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

3. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

4. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

5. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

6. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

7. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

8. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

9. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

10. Minden dolog

► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mindenfajtaoldal.hupont.hu

11. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

12. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest

► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.

meszarosredonyos.hupont.hu

13. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

14. ROMANTINKA MINDHAHÁLIG

► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)

romatika-mindhalalig.hupont.hu

15. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

16. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

17. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

18. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

19. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

20. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

21. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~

► Tesztek, trükkök, minden ami kell!

sminktesztneked.hupont.hu

22. Szátok Község Honlapja

► "Ez a föld a hazám, itt élt az apám. Itt tanított nótaszóra édes jó anyám, Ez a föld, ez a táj, drága hű barát. Elkísér egy életen s a nagyvilágon át..."

szatok.hupont.hu

23. Ló és Lovasa

► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...

loeslovasa.hupont.hu

24. Vasaji László Erdészeti Csemetekert és Csomagküldő Szolgálat - Dunavecse

► Akác, Csodaszép sövény, Pusztaszil, Nemesnyár, Vénic szil, Jegenyenyár, Rendelés: csemetekert.dunavecse@gmail.com +36-30/363-35-93 Átvétel: Dunavecse, Rákóczi út 15. (+36-70/953-81-26) vagy Kecskemét, Bódog sor (30/424-03-34)

akaccsemete.hupont.hu

25. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

26. NAGYVÁRADI TANÍTÓKÉPZŐ FŐGIMNÁZIUM -MAGYAR TAGOZAT

► A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle." Hermann Ottó

varadikepzo.hupont.hu

27. RÁCZ TIMEA LAKBERENDEZŐ

► rtimea2004@gmail.com

racztimealakberendezes.hupont.hu

28. NUMIZMATIKA , RÉGIPÉNZ, BEFEKTETÉS, Egy kis időutazás a multba

► Érmek,különlegességek,hamisítványok.ha számodra ismeretlen mi kiderítjük milyen érméről van szó

korona.hupont.hu

29. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240

► Üdvözlöm! Majoros György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240

szekelykapuk.hupont.hu

30. NARAYANA Természetgyógyászati és Oktató Központ

► Lia-Csin: Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.................Arisztotelész: Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.............Alkman: Tapasztalat a bölcsesség kezdete.

termeszetgyogyasziskola.hupont.hu

31. Roma zenék

► király

istennyila.hupont.hu

32. Szalontai óriás galamb

► Tisztelt Látogató! Az oldal jelenleg fejlesztés alatt áll. Hamarosan bővebben is olvashatnak a fajtáról!

szalontaioriasgalamb.hupont.hu

33. Életmód Stúdió Debrecen

► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.

eletmod-debrecen.hupont.hu

34. Tüskepapa bohóc

► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!

tuskepapa.hupont.hu

35. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

36. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ MURVA SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST

► Kerti murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva, 0-20 murva, poros murva, töltő murva, murva szállítás.

murvaszallitas.hupont.hu

37. Bio Life- Care

► Biztosan fizető munka

biztosmelo.hupont.hu

38. Autóüveg fóliázás Budapest

► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000

autouvegfoliazas.hupont.hu

39. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

40. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

41. D a n i s R A C I N G

► www.DanisRacing.hu

danisracing.hupont.hu

42. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI

► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!

novaograja.hupont.hu

43. Könyvmoly

► Sok olvasás tudást ad...

konyvmoly.hupont.hu

44. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

45. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek

► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..

noiekszerek.hupont.hu

46. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA

► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!

gyogyulasom.hupont.hu

47. Csányi Tagóvoda

► "A legtöbb, amit a gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak." (Goethe)

csanyitagovi.hupont.hu

48. http://vizishow.hopont.hu(delfin)

► Ez a weboldal a delfinekkel foglalkozik lényegében,csak a delfin.hupont.hu levolt foglalva.

vizishow.hupont.hu

49. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

50. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala

► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"

madarpokok.hupont.hu

51. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

52. NICS termékek rendelése - NICS termékek ára. 20/338-9898

► Érték és Minőség Nagydíj 2018-2019-2020-2021. Prémium minőség. Magyar termék.

probiotikus.hupont.hu

53. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

54. Angol-krém-használtruha NAGYKERESKEDELEM

► Angol válogatott krém minőségű használtruha Női-Férfi-Bébi és gyerek használtruha!KIZÁRÓLAG NYITOTT BÁLÁKAT ÉRTÉKESÍTÜNK!!!Így NINCS ZSÁKBAMACSKA!!!Sok szeretettel várjuk önt!!!Egy igazán otthonos környezetbe!!!

angolkremhasznaltruha.hupont.hu

55. disneyhercegnok.hu

► Ingyenes disney kifestők,disney háttérképek letöltése,Playmates disney baba rendelés, Disney kreatív, Repülj el te is a mesék varázslatos világába! Játsz te is ezekkel a bájos Hecegnőkkel! Éld át csodálatos történeteiket, gyönyörű meséket olvashatsz.

disneyhercegnok.hupont.hu

56. Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye

► Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."

szeretet-ezoterika.hupont.hu

57. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!

► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!

puffinlekvar.hupont.hu

58. Bacskó István

► Szerencse

ibacsko.hupont.hu

59. A miskolci Szent Imre-templom honlapja

► Miskolc-újdiósgyőri Római Katolikus Plébánia

miskolcszentimre.hupont.hu

60. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD

► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

61. Felső-Bácskai galambászok

► Magas röptűek........ Keringők

jankovacigalambaszok.hupont.hu

62. Dr. Tóth Loretta fül-orr-gégész szakorvos magánrendelése Tata

► Egy kis fül-orr-gégészet - a leggyakoribb fül-orr-gégészeti betegségekről röviden: kiváltó okok, tünetek, diagnosztizálás, kezelés, megelőzés.

fulorrgege-maganrendeles.hupont.hu

63. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

64. Nikii oldala.

► Ne legyél hülye. Ne barátkozz olyanokkal, akik először tök aranyosak aztán tükörnek néznek téged !!

nikiioldala.hupont.hu

65. A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja

► A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.

poroszlose.hupont.hu

66. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

67. PILÓTAKÉPZÉS, SÉTAREPÜLÉS, LÉGIFOTÓ MOTOROS SÁRKÁNYREPÜLŐVEL !

► Üdvözlöm! Ezt az oldalt azért készítettem, hogy bemutassam Önnek az egyik legcsodálatosabb és legszabadabb repülési formát, a motoros sárkányrepülést!

sarkanyrepulo.hupont.hu

68. ~~ßella OLĐALA~~

► Rémtörténetek, képek, msn, versek, idézetek, minden ami egy oldalra kell!!

bellababaangel.hupont.hu

69. Kedvenc szátok hírek képek.

► Amit ma meg nézhec ne halaszd holnapra.

hirekcelebekkepek.hupont.hu

70. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

71. SPORT CLUB LÁNYOK

► Mi vagyunk a legjobbak, és legszebbek.

sportclublanyok.hupont.hu

72. MOBILGARÁZS - GARÁZS

► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló

garazsok.hupont.hu

73. INGATLAN ADÁS-VÉTEL DÉLPESTEN KISZÁMÍTHATÓAN! Nálunk Te számítasz!

► Albérlet lakás ingantlan szolgáltatásaival ingatlanirodánkkal és munkatársainkkal. “Ingatlancentrum világ legnagyobb piaca "

kezeltszamla-forex.hupont.hu

74. RÉTHELYI-GRÁNIT KFT.

► 3360 Heves, Bródy Sándor út 73. Tel. fax.: 36/346-471 Mobil: 30/398-53-90 ________________________________________________________________________________________________ Honlap: www.rethelyi-granit-kft.hupont.hu E-mail: rethelyi.gyula@citromail.hu

rethelyi-granit-kft.hupont.hu

75. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 1
Heti: 17
Havi: 119
Össz.: 12 861

Látogatottság növelés
Oldal: Liguria előtt és Liguria után
Zságot András: Írások Liguriáról - © 2008 - 2025 - liguriaiiras.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »